DiVin Porcello

2012 decemberében újabb feladat elé állította magát Gianni és csapata. A magyar gasztrokínálatból hiányzott egy ma már nélkülözhetetlen alkotóelem: hogyan éljünk át valódi gourmet élményt bárminemű fogyasztás és költéskényszer nélkül? A megoldást a mediterrán országokban közkedvelt tapas bárok ötlete adta.

A DiVin Porcello hamisítatlan mediterrán hangulatban kínálja vendégeinek a jobbnál jobb olasz, spanyol és hazai gasztronómiai kiválóságokat. Sonka bár lévén kiemelkedő helyen szerepelnek a különböző régiókból származó sonkák és felvágottak, melyeknek tökéletes kísérői az ízletes sajtok és persze az elmaradhatatlan borkínálat. Az atmoszféra és a páratlan kiszolgálás azonban nem elég a sikerhez, a csapat munkája mögött komoly szakmai tudás áll. Gianni akkoriban misszióként tekintett a hely megnyitására. Célja volt egy új gasztrokultúra meghonosítása Magyarországon, ugyanakkor a hazai kézműves termelők munkáját is szerette volna a nagyközönség elé tárni. A minőségre és kulináris élvezetekre éhező publikum tudatába ma már erősen bevésődött a DiVin Porcello lénye, amely igazolja, hogy a próbapudingot megették. Sőt, kérnek még belőle!

Elérhetőség

Cím: 1051 Budapest, Apáczai Csere János utca 7.
Telefon: 06-30-665-1004
Facebook: www.facebook.com/DivinPorcellobudapest
Instagram: divinporcello

Képek az étteremről

vissza az éttermekre vissza a gasztro főoldalra vissza a Gianni főoldalra


Powered by: Venturi · Szöveg és tartalom: Viczián Lili