Fantasztikus Európa

Gianni számára Friderikusz Sándor hetente jelentkező „infotainment” műsora jelentette a médiában való debütálást. Az ismeretterjesztő show műsorba Magyarországon élő EU-állampolgárok kaptak meghívást, akik országaik szokásait bemutatva szórakoztatták a TV közönséget hétről hétre. A műsor alapvető célja az volt, hogy az eddig csak látogatóként, turistaként megismert országokat és az ott élő embereket hiteles személyeken keresztül mutassa be a nézőknek.

„Fölhívott a Vízvárdy Bence, a műsor producere. Azt hittem, hogy az egyik barátom hív, mondtam is neki, hogy ne vicceljen, leráztam. Fél órával később újra csörgött, elmondta, hogy ki ő és szeretné, ha szerepelnék Friderikusz Sándor új műsorában. Nem nagyon ismertem akkoriban a tévés arcokat, nem tudtam mihez kapcsolni a nevet. Behívtak azzal a szöveggel, hogy lesz egy ilyen műsor és kérdezték, hogy szeretném-e az olaszokat képviselni, amire aztán igen mondtam. Így indult minden.”
vissza az TV műsorokra vissza a média főoldalra vissza a Gianni főoldalra


Powered by: Venturi · Szöveg és tartalom: Viczián Lili